Néhány napja túlvásároltam magam zsemléből a helyi pékségben, így sajna mára szendvicsnek már használhatatlanná váltak. Zsemlemorzsának valahogy nem akartam megszárítani, mert eszembe jutott, hogy anyóséknál ettünk régebben túróval töltött zsemlét. Hogy én miért nem csináltam még ilyet!? Pofon egyszerű a recept és ízlés szerint variálható mazsola helyett/mellett akár aszalt, akár friss gyümölcsökkel :) Babucink is imádta !
Hozzávalók:
A túrót, a porcukrot, citromhéjat, tojássárgáját kikeverjük, mazsolát és aszalt gyümölcsöket (nálam mediterrán mix) szórunk bele. A zsemlék tetejét levágjuk és belsejüket kicsipkedjük :) , majd a vaniliáscukorral megízesített hideg tejbe kívül-belül megmártjuk. A benedvesített (nem beáztatott) zsemléket sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk, majd megtöltjük a túrós masszával. Kb. 180 fokon 15-20 perc alatt kész.
Elkészítési idő: 30-40 perc
Most, hogy Kismackónk már kezd mindenevő lenni én is próbálnék neki változatos ételeket készíteni, bár sok hozzáértő azt mondja, hogy ilyenkor még felesleges... dehát az ember gonolataiban csak az van, hogy "ne egyen már mindig ugyanazt" :) így vásároltam neki céklát, amit ugyan már régóta ehetett volna, de valahogy kimaradt a korábbi menüiből.. bár én kizárólag savanyúságként ismertem, Kaldenecker György honlapján találtam egy nagyon egyszerű, tehát nekem való köret receptet... :) az elején kicsit ódzkodtam a sült céklától, de hát mi baj lehetett volna? legfeljebb gyorsan csináltam volna valami más párolt zöldséget a gyermeknek :) Egyébként a recept bekerült az ismétlendő receptek közé, mert sikere volt mind az apróság, mind a felnőttek körében.
Kedves barátném buzdított ugyan, hogy vegyek részt a VKF köretes fordulóján, de még nem merem... aztán lehet, hogy mégis összeszedem a bátorságom... addig van még néhány nap :)
Hozzávalók:
Alaposan megmossuk, meghámozzuk a céklákat és cikkekre vágva sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük úgy, hogy lehetőleg ne egymásra legyenek halmozva. Sóval, borssal, rozmaringgal megszórjuk a szeleteket, majd olivaolajjal is meglocsoljuk. Akinek van olajszorója, annak könnyebb a dolga :) Én annyi fokhagymát pucoltam, hogy minden céklacikkelyre jutott egy szeletnyi. 160 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt sül meg. (40 perc alatt szerintem kokszos lett volna az én sütömben, érdemes azért nézegetni! + én nem vártam fél órát, azonnal ment a sütőbe, mégis ízletes lett :)
Elkészítés ideje: 45-50 perc
egyik barátnőm hozott ajándékba citromos kuglófot egy látogatása alkalmával... sajnos a meeting során nem tudtuk megkóstolni a sok más finomság mellett, így a vasárnapi családi ebéd desszertje lett... mindenki imádta a család nőtagjai pedig azonnal követelték a receptet... azonnal meg is szereztem... azóta már többször készült belőle finomság: vaniliapudinggal, gyümölcsökkel vagy épp születésnapi tortának csokipudinggal leöntve rózsaszín csokireszelékkel... mennyei minden formájában :)
ü fél citrom leve,
ü 4 db tojás
Elkészítése: A vajat a porcukorral, a vanilás cukorral, a citromhéjjal és a citromlevével habosra keverjük, majd a tojásokat keverés közben egyenként hozzáadjuk. A sütőporral elkevert lisztet beleszórjuk, és az egészet jól kikeverjük. Ilyenkor lesz igazán habos a massza, ahogy a liszt felveszi a kicsapott folyadékot, amit a margarin nem szokott. A masszát kivajazott, kilisztezett formába öntjük, és 160 fokon 1 óráig sütjük
Szerintem a sóska és a tökfőzelék mellett a spenót (paraj) egyike azon ételeknek, amely megosztja az emberek ízlését. Vagy szereti az ember, vagy utálja, arany középút nem létezik. Korábban mi sem ettünk rendszeresen, talán évente 1-2 *, de most a baba miatt rendszeresebb résztvevője lett a hétköznapjainknak.
Hozzávalók:
1 cs. mélyhűtött paraj
2 db zsemle (kicsit szikkadtabb is megfelel)
3 dl tej
Só, bors, 2 gerezd fokhagyma ( több is lehet, mert én csak a babónk miatt tettem bele ilyen keveset )
A mélyhűtött parajt megelőző este kivettem a mélyhűtőből és egy közepes lábasba téve felengedtem az éjszaka során. Reggel a zsemléket beáztattam annyi tejbe, amennyit felvettek és kb. 1 órát hagytam állni, majd összeöntöttem a felengedett parajjal. A paraj levét sem öntöttem ki, az is a főzelék része lett ! A sóval, borssal, lereszelt/összezúzott fokhagymával folyamatos kevergetés mellett összefőztem, hogy rottyanjon egyet, majd kézimixerrel egyneműsítettem az egészet. Bár se rántást nem készítettem, se tojást nem tettem bele mégis jól sikerült.
Bár odakint jég és hó borítja a tájat, csontig ható zimankó van és ha kidugom az orrom a házból azonnal borvörös lesz az orcám a füleimmel együtt én mégis megkívántam egy kis kellemesen fanyar gyümölcslevest.
Hozzávalók:
A gyümölcsjoghurtot egy nagy edényben összekeverem a tejszínnel és 3-4 dl vízzel, majd belejöntöm a felolvasztott gyümölcsöket az olvadt lével együtt. Ha erőteljesebb gyümölcsös ízt szeretnénk a vízet gyümölcslével helyettesíthetjük. Aki az édesebb ízek szerelmese porcukrot is tehet bele.
Elkészítési idő: 10 perc (olvasztás nélkül)
és megint egy zöldség… kicsit színesebbé szerettem volna tenni babánk étkezését, így gondoltam főzök neki karfiolt… persze annyit ebből képtelenség beszerezni, ami csak neki lenne elegendő, fagyasztottat meg miért vásárolnék, ha van primőr + pazarolni sem szerettem volna, így hát átalakult a gyermek főzelékének maradéka a felnőtteknek karfiolpüré levessé… a recept a fejemből pattant ki, így bárki receptjével való hasonlósága csak a véletlen műve lehet J
Hozzávalók:
- 1 fej karfiol
- 1 db nagyobb burgonya
- 2 dl tejszín (nálam főzőtejszín volt)
- 1 dl tej
- Só, bors
A karfiolfejet megtisztítottam a zöld részeitől, majd rózsáira szedtem és alapos átmosás után a felaprított torzsájával és a meghámozott burgonyával együtt sós vízben megfőztem. Amikor mindkettő megpuhult a főzővizet leöntöttem róla, úgy hogy kb. 1,5 – 2 dl azért maradjon egy pohárban, ha túl sűrű lenne a leves tudjam kicsit hígítani vele. Kézi mixerrel pürésítettem a karfiol-burgonya párost, majd hozzáöntöttem a tejszínt és a tejet. Túl sűrűnek ítéltem a mixet, így a félretett főzőléből is kapott 1 decinyit. Jól elkevertem, sóval, borssal ízesítettem; sajtos pirítóssal tálaltam. Természetesen a gyermek is kapott belőle, egyszerűen kinézte a szánkból ugyanúgy, mint mostanság minden más „felnőtt” ételt… hiszen lassan 1 éves, azért remélem nem rontottam el semmit vele…
Ha karácsonyi hagyományokat vizsgálnám a családban, akkor a beigli lenne az első számú, ami elmaradhatatlan az ünnepi asztalról.. mindig a nagyi készíti el az egész családnak, ezért én nem is próbálkoztam vele sose, most karácsonykor sem... bár mindig isteni finom, nálunk valahogy nem akar elfogyni. Lehetséges, hogy a raklapnyi mennyiség miatt ?? :o).. aztán amikor az ünnepek elmúltával ránk tör az édesség utáni vágy, akkor újra előkerül a beigli.. ami kicsit veszít frissességéből és kicsit száraz is, de újrahasznosítás alapanyagaként tökéletes :o)
A "hamis somlói" elnevezést egyik szerencsés kóstoló ragasztotta rá a kutyulmányomra... azért természetesen igen messze van az igazitól... egyébként CSÚNYA, DE FINOM !!
Hozzávalók:
Az elkészítés rém egyszerű. A beiglit felszeletelem, a fele mennyiséget egy magas tál aljára rakosgatom, majd meglocsolom a tejszín - Baileys keverékének felével és ráöntöm az időközben elkészített vaniliás krémpuding felét, majd megismétlem a műveletet. A 2. réteget beterítő pudingra még díszítésként locsolok egy pici Baileys-t. 1/2 óra - órára még beteszem a hütőbe, hogy összeérjenek az ízek és a puding kicsit megpuhítsa a karácsony óta megszáradt beiglit. Aki akar még egy pofont adni a kalóriáknak, az még tejszínhabbal koronázhatja meg fogyasztáskor :o) Természetesen mi nem adjuk alább :o)
Már hónapok óta pihent kisméretű fagyasztóm mélyén egy csomag mélyhütőtt kelbimbó, így még gyorsan hasznosítani szerettem volna, mielőtt lejár a szavatossága. Mostani kedvenc időtöltésemhez híven a neten bukkantam rá a megoldásként szereplő eredeti recept-re, mely bacon-t is tartalmazott, dehát tekintve a nagy elhatározást ezt a részt figyelmen kívül kellett hagyjam.
Hozzávalók:
A kelbimbókat kiolvasztottam, félbevágtam, majd sütőpapírral kibélelt tepsiben felsorakoztattam, úgy, hogy lehetőleg ne takarják egymást. 200 fokra előmelegített sütőben 1-2 evőkanálnyi olivaolajjal meglocsolva, olyan 20-25 perc alatt megsütöttem annyira, hogy elkezdett barnulni a széle. Miközben sült a kelbimbó, a mustármagot egy teflonos serpenyőben kevés olivaolaj hozzáadásával magas lángon melegítettem, folyamatosan kevergetve addig, míg pattogni nem kezdett. Ekkor hozzáadtam a meghámozott, kimagozott, szeletekre vágott almát és a meghámozott, karikákra vágott hagymát. Az egészet puhulásig pirítottam közepesre visszavett lángon (továbbra is kevergetve, nehogy odakapjon), majd felöntöttem a bor, ecet és barnacukor keverékével. Egy kicsit magasabb lángon tovább főztem, amíg sűrűsödni nem kezdett a lé. Levettem a tűzhelyről és végső lépésként belekevertem a dijoni mustárt. Mi grillezett tarja mellé ettük, de önálló egytálételként is megállja a helyét.
Szokásomhoz híven tegnap délelőtt bevásároltam hétvégére a helyi Spar lerakatban. A képzeletbeli listámon többek között jégsaláta is szerepelt, mert szerettem volna kipróbálni párom anyujának tojásos saláta receptjét, nagy bánatomra azonban most se volt jégsaláta, így helyette vettem egy tetszetős kínai kelt. Bár szerintem akár ebből is megcsinálhattam volna, most mégse kísérletezgettem, hanem inkább készítettem egy gyors cézársalátát.
Hozzávalók:
A pulykamellet csíkokra vágom, befűszerezem és olivaolajon aranyszínűre sütöm. A magvas kenyeret felkockázom és 1-2 gerezd zúzott fokhagymával kevés olivaolajon megpirítom. A kínai kelt jól megmosom és vékony csíkokra vágom (azért kell közepes méretű, mert a torzsáját nem szokták beletenni a salátába). Az öntethez kikeverem a joghurtot, mustárt, majonézt, mézet 1ek olivaolajjal, pici sóval, borssal és egy löttyintésnyi tejet adok hozzá, hogy ne legyen túl sűrű. A fokhagymát összezúzom és belekeverem az öntetbe. Az összetevőket külön-külön is lehet tálalni, hogy mindenki saját ízlése szerint szedjen, vagy a salátára rászórjuk a pulykamellet, meglocsoljuk az öntettel, a piritott kenyeret a szélére halmozzuk. (Aki szereti ráadásként egy kis reszelt parmezánnal is megbolondíthatja)
Elkészítési idő: 30 perc
Ugye milyen egyszerű étel? Én most csináltam először, így fogalmam sem volt hogyan kezdjek hozzá. Bár nekem is megvan anyáink Bibliája a Horváth Ilona féle szakácskönyv mégis úgy döntöttem körbenézek a neten. Meg kell mondjam nem találtam két egyforma receptet, így bizonytalanságom tovább nőtt, de mégsem adtam fel. Akkor is borsófőzelék lesz vacsorára ! Időm viszont fogytán volt, ezért gyorsan utolsó mentsvárként anyum és párom anyuját is hívtam telefonos segítségül. Végül a nagy receptkavalkádból anyumé tetszett meg leginkább, mert ő nem utólag tette bele a rántást, hanem előre. Naivan úgy gondoltam, így kevesebb lesz az esélye a csomósodásnak. Persze az első adag a kukában végezte. A második nekifutás viszont megérte, olyan lett, amilyennek lennie kell egy igazi borsófőzeléknek (annak ellenére, hogy konzerv borsóból készült). Természetesen a kertben, piacon v. boltban beszerzett friss borsóból készült főzelék receptje kicsit másképp lesz, de majd a szezonban szerintem visszatérek rá...
Hozzávalók (főzelék):
Egy közepes lábasban az olajon folyamatos kevergetés mellett kicsit megpirítom a lisztet, majd hozzáöntöm a tejet és a konzerv levéből annyit, amennyire sűrűre szeretném a főzeléket, ízlés szerint picit sózom. Sima, de sűrű krémet főzök belőle, beleöntöm a borsót és beleszórom az apróra vágott petrezselymet. És kész is. A konzerv borsót (főleg a zsengét) nem kell tovább főzni, mert megkeményedik és cukrozni sem, mert a leve elég édes.
Hozzávalók (feltét)
A hagymákat apró kockákra vágom és az olajon megdinsztelem, majd hozzáadom a felkarikázott virslit és együtt sütöm tovább. Ha kész belekeverem az előzetesen megfőzött, tojásszeletelőben csíkokra darabolt tojásokat. Hallottam már azt is, hogy pirospaprikával is megízesítik, mintha pörköltöt készítenének.
Elkészítési idő: 20-30 perc
Egy kétbalkezes konyhatündér első szárnypróbálgatásai, avagy online kisokos kezdő háziasszonyoknak is.